Bent/banned

voltál már szomorú és kibaszottul boldog egyszerre? volt már alhatnékod meg bulizhatnékod egyszerre? akkor voltál már kér tűz között a pad alatt...ott vagyok. és mindkét felölről éget, és még a fenekem is fáj a kemény padlótol. újra és újra érzem a fehér fájdalmat a csontjaimban, hiába a sok csillapító, a sok ellenszer, hiába minden szó, kimondott vagy leírt vagy csak elgondolt, hiába minden szín, látott, tapintott vagy benyomásként megjelenő, hiába minden hang, új, régi vagy saját. fájnak a századjára is monotonon elismételt frázisok, melyek minden egyes elhangzás után kevesebbet jelentenek. érezni szeretném azt amit igaznak vélvén annyit hangoztatsz, nem pedig hallani, és szomorúnak lenni attol ami boldoggá kellen, hogy tegyen. néha úgy érzem mindent ford ítva csinálok, talán már születéskor fordítva indúltam neki a világnak. fordítva érzek, látok, érzékelek, szeretek, utálok, gondolkodom és beszélek. valami bajvan az énnek nevezett gépezettel, rossz programot futtat, vagy mindenki másnak rossz a programja...csak a szokásos „ki is a bolond?” kérdés. minden pörög körülöttem, minden pillanatban benyomások tömkelege rohan meg és én mégis azzal az egy-két kis kicsinyesnek felcimkézett érzésemmel, gondolatommal vagyok el minden egyes napon, amik nem hagynak szabadúlni. itt ülök, a pupilláim kitágulva, és érzem hogy valaminek ki kellene nyílni, de nem nyílik semmi, semmi fele, és nem nyit semmi felém sem. futnak a képek a szemem előtt mint a mozivásznon és én nem fogok fel belőlük semmi lényegeset. fut el az élet a szemem előtt s én be vagyok zárva magamba. valaki keresse meg a kulcsot, mert az enyémet elvesztettem.

Hagyjál békén!

Hagyjál békén légyszives! Jó?! Már a tököm ki van az ilyen boldog emberekkel, mint te. Kis happy, s minden jó, s minden szép, s mindennel meg vagyunk elégedve, mint a szovjet küldöttség. Csak éppen semmi sem jó, s nem is lesz az, attól, hogy te azt mondod, hogy az lesz. Esküszöm a falra tudnék mászni néha az ilyen pozitív emberkéktől! Ha úgy érzem, hogy szart sem érek nem azért mondom el neked, hogy azt mond, hogy „áh, nem is igaz”. Nem várom el, hogy mondj bármit is, csak legyen valaki akinek elmondhatom, hogy mennyire utálok ilyenkor mindent és mindenkit aki egyszer él és mozog. Nem várok sem mímelt együtt érzést, sem atyáskodó megcáfolást, sem semmi ilyen közhelyet, amitől még inkább kiakadnék az emberiségre s magamra főleg, hogy mekkora állat vagyok, hogy sosem tudom megválogatni az embereket magam körűl. Hogy sosem tudom megválogatni, hogy kivel hogyan lehet viselkedni, vagy, hogy mit is akarnak valójában s emiatt mindig pofára esek. Egy pillanat alatt el tudok baszni mindent, s utánna hónapokba telik míg valahogy kivakarom magam a letargiából s a begubózásból. Sosem értem, mit akarnak tőlem az emberek. Leginkább mindegyik ugyan azt a semmit, s ettől kiakadok, s néha ugyan azt a valamit, s attól is kiakadok. Mert kurvára nem tudok nemet mondani, pedig már ideje lenne megtanúlni, s példáúl szerinted hányszor kell egy embernek elkövetnie ugya azt a hibát, hogy végre tanuljon belőle? Mert én már lassan a századiknál tartok, s még mindig ugyan olyan hülye vagyok. S ezt sem értem, hogy te is csak ott ülsz, s ordítani tudnék attól, hogy nem veszed észre, hogy azt akarom, hogy foglalkozz velem. Bár mikor foglalkozol velem, akkor zavarba jövök, s hülyeségeket beszélek ha egyáltalan megszólalok, s akkor utánna meg megint jöhet a fejnek a falba való verése...sehogy sem jó, sosem az kéne nekem sem ami kéne, hogy kelljen, bár szerinted ez is gubózás, de ez már csak ilyen nállam. Mindig tudom, hogy mit kéne de sosem azt csinálom...van ez így az ember életében...hogy valami mást szeretne, valami újat, de az a valami új nem jön könnyen, nem következik csak úgy be, azért áldozatokat kell hozni, mint ahogy mindenért ami igazán jó, áldozatot kell hozni, valamiről le kell mondani, ami persze megéri azért a jóért...csak az ember fia nem mindig látja előre, hogy az a lemondás meg fogja érni, így inkább üldögél a saját kis megszokott „így is jó”-jában és el van, mint a befőtt, mert az kényelmes és nem jár fájdalommal, meg fájdalom okozással...de néha nem árt kegyetlennek lenni magaddal vagy másokkal szemben, azért, hogy hosszútávon jobb legyen minden mindenkinek...nah...légyszives szólalj meg...vagy hagyjál békén!