Emlékek, lélek lékek. S hogy olyan lék-e, melytől léghez jut a lélek, vagy
amelyik a mélybe húz...még kérdés.
Emlékek. Biztos,
hogy olyan szépek, mint ahogy te képzeled? Vagy csak, mint egy kép, ha szépia
filtert húzol rá, megszűnik igazságnak lenni, s lesz emlék és szép.
Emlékek: saját
egykori tükörképeid, mert az vagy, amit megemlékszel.
Emlékszel?
-Mi a különbség
közted?
-Ma? Elég sok!
De már az a hely
is csak emlék, a kávé már nem egy lej, az iskola már nem otthon, s a városka
már nem elég poros.
Sokra emlékszem,
s hogy valamiért megfogott pár szempár, az nem az én érdemem vagy hibám. Te
maradsz nekem egy érzés, én neked egy illat és sok kérdés. De még nem akarok elmaradni, emlékké s széppé válni. Élni akarok, porosodni, tőrni, zúzni s fájni.
S ha újra megkérdik,
éjjel egykor, buli közepén a kis szellemesek:
-Nah, mi van, tán magányos vagy?
Mondom én majd:
-Nem, csak
különleges.