Em-lék

Emlékek, lélek lékek. S hogy olyan lék-e, melytől léghez jut a lélek, vagy amelyik a mélybe húz...még kérdés.

Emlékek. Biztos, hogy olyan szépek, mint ahogy te képzeled? Vagy csak, mint egy kép, ha szépia filtert húzol rá, megszűnik igazságnak lenni, s lesz emlék és szép.

Emlékek: saját egykori tükörképeid, mert az vagy, amit megemlékszel.

Emlékszel?

-Mi a különbség közted?

-Ma? Elég sok!

De már az a hely is csak emlék, a kávé már nem egy lej, az iskola már nem otthon, s a városka már nem elég poros.

Sokra emlékszem, s hogy valamiért megfogott pár szempár, az nem az én érdemem vagy hibám. Te maradsz nekem egy érzés, én neked egy illat és sok kérdés. De még nem akarok elmaradni, emlékké s széppé válni. Élni akarok, porosodni, tőrni, zúzni s fájni.

S ha újra megkérdik, éjjel egykor, buli közepén a kis szellemesek:

-Nah, mi van, tán magányos vagy?

Mondom én majd:

-Nem, csak különleges.