pumukli

Nem tudsz parancsra huncutul mosolyogni? Pedig mindig úgy mosolyogsz! Nem tudom mit akarsz tőlem...de tetszik...legalábbis egy bizonyos szintig...érzelmi szintig...vízszintig...vagy tovább.Valami furcsa. Másra vártam, mástól szeretném, s az a más mondta, hogy te add nekem, s közben én is másnak adom....érzelmi négyszög a szerelmi háromszög kezdete? Talán ebből a szempontból vagyok a legsebezhetőbb...a legnagyobb hiányosság a világon az érzelmi labilitás, ezért én vagyok  leghiányosságosabb. Nem tudsz bántani, mert én bántom magam! Ha nincs gond, csinálunk magunknak mert hát másképp unalmas lenne az élet. Félek! Félek mindentől és mindenkitől! Bárcsak tényleg Pumukli lehetnék és eltünhetnék az emberek vizslató, lenéző, számonkérő tekintete elől. Tudnek rosszat csinálni jó szívvel, bűntudat nélkűl. Nem szeretem magam, így más sem szeret engem.
Az élet ilyen egyszerű!
...bárcsak ilyen egyszerű lenne! Mert ha elkezdek szeretni mást akkor már magamat is szeretnem kell, s ha magamat szeretem, akkor már nem veszem észre a hibáim és nevetségessé teszem magam. Ha magam szeretem akkor már másnak is lehetővé teszem, hogy szeressen, s ha elhiszem, hogy szeret akkor sebezhetővé válok, s az embereknek nem kell két lehetőség, hogy bántsanak.
Tényleg ennyire bonyolúlt?
...a történelem mindig megismétli önmagát, mert az emberek nem ismerik fel a hibáikat...persze mivel Einstein bácsi bekavart, így mindenki jól belezavarodhat abba, hogy mi volt hiba és mi nem, mit kell megbánni és minek kell örűlni, hogy megtörtént, mert valahol, valahogy, valamilyen szinten minden a javunkra válik...legalábbis én mindig így látom...és mégis rengeteg mindent bánok...nem értem.
Valóban ennyire bonyolúlt?
...de lehet hogy csak én teszem azzá....