Sin city után szabadon

A lépéseim biztosak és gyorsak. Szembe tántorog egy részeg ember. Már nem félek, csak szembemosolygom. Egy csuklyás közeledik. Betér egy kapualjba. Igen, ő már hazaért. A levegő hűvös. Mélyen beszívom, a fejembe nyílal. A lábam között valami lassan szivárog. A feloldozás. Az a bizonyos tavasz-illat, ami annyi mindent megindít és megöl bennem. Szembe megyek három rendőrautóval. Viselkedni kell. Letérítenek az utamról. Egy hátsó utcát választok. Sok ember, sötét, kutyaugatás, házak. Sokban, egy meleg szoba mélyén, ismerősök lapúlnak. Furcsa, hogy nem is tudják, már játszottak azzal akit ugatnak. Hallgass Hömpi! Az utolsó ugatás benne reked, ahogy elhaladok a kapu előtt. Jó kutya! Furcsa csivitelés a túloldalról. Két impotens pina értelmetlen dolgokat vinnyog egymásnak. A főút, a fények. Erősek. Már egy fél éve, vagy már évek óta...vagy talán még sohasem láttam őket ilyennek. Egy tag felröfög. A pofája kifejezetten hasonlít az állatra, melyet akaratán kívűl utánoz. Emberek dülöngélnek előttem, pedig még csak Hétfő, kilenc óra van. Egy nő a Taxiban. Úgy néz mintha első magzatát ölte volna meg néhány perce, s a sűrű vér még mindig ott folydogálna a bűne tetthelyének szoros combjai között. Át az úton. Egy pasas röhelyesen gügyög érthetetlen szavakat gyerekének. Megsajnálom...a gyereket. Én soha nem fogok gügyögni érthetetlen dolgokat a gyerekemnek. Azzal úgyis fogják traktálni eleget mások. Az utca. Befordulok egy bazi pocsolyába. Káromkodok. Már mindegy. Pár lépés. A fejem már hasogat. Az éhség vagy a massza ami a lábam közt szivárog, az az oka. Mindennek vége már. Good feelings gone. Hazaértem. Még egy utolsó zaj. A fülemet hasítja a kapucsengő recsegése. Igen, én vagyok. Belépek. Kanális bűz. "Az otthon illata." Újra kicsi vagyok. Csoki.