Az ejjel lázámom volt...az első életemben,legalábbis amire emlékszem...(tanúlság: az ellegánsosság nem kifizetődő, még ha Robert Levinről van szó, akkor sem.) Láttam egy fénylő fehér ajtót a nagy fekete semmi közepén, s mikor az az ajtó kinyílt, anyagtalan önmagamat éreztem a hátamhoz símúlni, valahogy nem is hozzám hanem belém tapadni, de mégis beszélt hozzám, valamilyen furcsa bálnaszerű nyelven, ilyesztő és titkos dolgokat. Éreztem, hogy félek, félek ettől az Én-től, félek attól amit mond, mert mind igaz, és elkerűlhetetlen. Aztán újabb fehér ajtó nyílt, és már hárman voltam az ágyban, és már túlerőben volt az anyagtalan Én, mint én, és fel akartam ébredni, de Én csak sugdosott félelmetes bálnahangján, és nem volt erőm kinyitni a szemem, mert újabb ajtó nyílt és én már lassan nem is voltam az ágyamon, csak az anyagtalan ijesztő semmi Ének, és csak mondták félelmetes igazságaikat és én féltem, hogy hiába nyitom ki a szemem, ők ugyis ottmaradnak bennem, bálnahangjukon sivítva, hogy úgysem lesz jobb ennél soha!
lehet, hogy épp beléje magyarázok, de valami nagyon bennrekedt.
VálaszTörléss ha az emberben valami megreked (szék-, gondolat-, ötlet-, szó-, meg más rekedés-fajták), akkor az rombol. nem lehetne-e kinyitni a palackba (belédbe) zárt szellemet, mielőtt maradandóan (?) szétroncsolna, még időnap (?) előtt?